<< INTRO
   
A KISFALUDY-HÁZ TÖRTÉNETE

Kisfaludy Sándor költőnk Badacsony első népszerűsítője volt, az Ő költeményei irányították a hegyre a szép tájak kedvelőinek figyelmét. Itt bontakozott ki szerelme későbbi felesége, Szegedy Róza iránt. Költeményében így vall erről;

„'Édes kínos emlékezet,
Ah, Badacsony szüretel!
Mulatságos gyülekezet,
Te rabságom kezdete!
 Ott tudtam meg ki légyen Ő,
 S mi legyen a szerelem!"

Csobánc című regéjében érzékletesen festi le a badacsonyi szüretet, szinte szemünk előtt játszódnak le az események.

„Durrogtatnak a mozsarak
 Hogy a bércek ropogtaj
Kongtak még az üres hordók,
 Az ostorok pattogtak,
Harsogtak a tárogatók,
A hegedűk zsengének,
Szólt a duda, tapsolt a tánc,
 S a sarkantyúkpengének.”

Kisfaludy Sándor Sümegen született, hatéves korában családjával Tétre költözött. Győrben és Pozsonyban jogot tanult, majd a katonai pályát választotta. 1793-1796 között a bécsi testőrség tagja. Részt vett a franciák elleni hadjáratban, de itt fogságba esett. 1799-ben leszerelt, a következő évben feleségül vette Szegedy Rózát. Ötvöspusztán, majd Káinban laktak, 1805-ben pedig Sümegre költöztek, ahol haláláig élt. Bekapcsolódott a nyelvújítási harcba, majd Pápay Sámuel közvetítésével kibékült Kazinczyval. Részt vett a keszthelyi Helikon ünnepségeken, kezdeményezője volt a balatonfüredi színház létrehozásának 1830-1831-ben szervezi annak építését. Szegedy Róza badacsonyi házában írta alkotásai jelentős részét.
Kisfaludy Sándor a házasságkötés után, 1800-ban vásárolta badacsonyi szőlőjét, amelyhez olyan egyszerű, bazaltkőből rakott, nádfedeles parasztpince tartozott, amilyen lépten nyomon akadt abban az időben a környéken. Azt alakította át a költő olyanná, amilyennek Eötvös Károly látta a múlt században.

„"Kisded hajlék- írja róla, kjs szobákkal, ablakokkal. (De a felkelő nap már betekint, s jó késő délutánig el se fordul tőle. A sajtóház ajtaja az udvarról a ház közepén nyílik, s a sajtóháztól jobbra a lakosztály, amely egykor egy kis dolgozószobából állott."

"Halálom után(...) ez olyan hely  leend Magyarhonban, amelyet megnézni el nem mulasztandja az utas: hová az utóbbi fiatal nemzedék...) zarándokolni fog." ('.Kisfaludy Sándor)

A költő halála után a szőlőt és a présházat 200 Forintért Eszterházy Pál vásárolta meg, akinek Badacsonyban akkor már hatalmas birtoka volt. A gazdag főúr az elárvult Kisfaludy-házban csak egyszerű parasztprésházat látott, amit a vincellérlakásnak rendeztetett be. Hosszú ideig az is maradt és a fejlődő fürdőélet csinált belőle idegenforgalmi látványosságot.

A Kisfaludy-ház magja ma is a régi présház, amelyet az oldalszárnnyal bővítettek, sok részben átalakítottak. Az Eszterházy uradalom 1936-ban borkimérőt létesített itt, később pedig messze földön híres vendéglővé fejlesztették, és ilyen minőségben szolgálja azóta is az idegenforgalmat.

   
Kisfaludy-ház Étterem H-8261 Kisfaludy Sándor utca 28. Tel./Fax: (06) 87 431 016,
Tel./Fax: (06) 87 431 054, Mobil: 06-20-9126-047 www.kisfaludyhaz.hu, info@kisfaludyhaz.hu